Blogot írni nem könnyű. Kitárod a szíved, a lelked és elmeséled azt a pillanatnyi lelkiállapotot, amiben épp vagy. Kiteszed Magad mások elé.
Hogy ez miért jó? Nem tudom. Talán segít… Na persze, nem rajtad, mert az okos ember más kárán tanul.
Írtam már blogot. Persze, kicsit más jellegű volt. Hogy miről szólt? Ó, hát az élet leggyönyörűbb részéről, ami egy nőt érinthet. A gyerekeiről. Volt benne lágy szellő, madárcsicsergés, gyermekkacaj, pihe-puha ölelés, csalafintaság és egy boldog család képe. Attól eltekintve, hogy a madárcsicsergés október végén annyira nem aktuális és a lágy szellő helyett orkánerejű szél csapkodja a redőnyt, a gyermekkacaj a pihe-puha ölelés, a csalafintaság megvan. De valami elveszett… A boldog család…
Szóval, ha rózsaszín felhőt vársz, és nevetésre ingerlő szóvicceket, kicsit navigálj arrébb. Ez nem arról fog szólni. Itt a kőkemény valóságot olvashatod majd arról, hogy mi várhat rád, ha az élet úgy hozza, hogy elválsz… Ez a történetnek az a része, amit minél hamarabb szeretnél átlapozni egy könyvben, hogy a regény végén a lovag, hófehér paripán ellovagoljon a királylánnyal.
De az élet nem olyan. A fehér lovak sárosak lesznek, a lovagok pedig leragadtak az első kocsmában. Vagy a haverjuknál… Rosszabb esetben a másik csajuknál…
Szóljon tehát ez a blog azokról a nőkről, akik túlestek azon, amin senki nem akar. Ezek a nők válnak…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: